#Gyurcsány Ferenc




Vértes és Glatz elfogadhatatlan az SZDSZ-nek, Surányi habozik
 

Vértes és Glatz elfogadhatatlan az SZDSZ-nek, Surányi habozik

Miután Gyurcsány Ferenc váratlanul nyilvánosságra hozta az általa preferált kormányfőjelöltek névsorát, a szabaddemokraták kiszivárogtatták, hogy semmiképpen nem támogatják Vértes Andrást, lényegében Glatz Ferencet sem. Surányit fenntartás nélkül elfogadnák, ő azonban – érezvén a döntés súlyát – még habozik. Az előrehozott választások lehetősége egyre közelebb kerül, annál is inkább, mert Gyurcsánynak már az MSZP frakciójával is egyeztetnie kell a jelöléseket, kezét megkötötték, pozíciója a párton belül is gyengülni látszik.

unknown unknown

Gyurcsány: a kormány bízik a rendőrségben
 

Gyurcsány: a kormány bízik a rendőrségben

Gyurcsány Ferenc elmondta: arra törekedett az elmúlt években, hogy a kormány világos, egyértelmű magatartással tanújelét adja annak, hogy bízik a magyar rendőrségben. Biztos abban, a következő kormányok is ugyanezt fogják tenni, azért, mert ez az ország érdeke.

MTI MTI

Gyurcsány nem lesz a Gazprom alkalmazottja
 

Gyurcsány nem lesz a Gazprom alkalmazottja

Az orosz Gazpromnak nem lenne ellenére, ha Gyurcsány Ferenc beszállna az egész Déli áramlat vezetésébe, ám erre a távozó magyar miniszterelnök részéről nem érkezett igény – írja a Népszabadság.

MTI MTI

Fidesz: Gyurcsány tart az igazságszolgáltatástól
 

Fidesz: Gyurcsány tart az igazságszolgáltatástól

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc tart a független igazságszolgáltatástól, ha már most a bíróságokat és az ügyészséget támadó nyilatkozatra ragadtatta magát - mondta Balsai István, az ellenzéki párt politikusa keddi sajtótájékoztatóján.

MTI MTI




Medgyessy:
 

Medgyessy: "Az előrehozott választás már mindenkinek jobb lenne"

Medgyessy Péter szerint Gyurcsánynak már az őszödi beszéd után le kellett volna mondania. Ha jövőre tartják a választásokat, addig az új kormánynak legfeljebb rendcsinálásra lesz lehetősége, reformokra nem. Az előbbire Bokros a legalkalmasabb személy. Az előrehozott választás az optimális megoldás a jelenlegi helyzetben - fejti ki többek között a hvg.hu-nak adott interjúban.

unknown unknown

Stratfor: a népszerűtlen Gyurcsány ügyesen taktikázik
 

Stratfor: a népszerűtlen Gyurcsány ügyesen taktikázik

Az egyre népszerűtlenebb Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondási szándéka ügyes politikai húzásnak bizonyulhat, annak ellenére, hogy az arról szóló bejelentés Magyarország egyre növekvő bizonytalansága közepette történt - írta hétfői elemzésében a Stratfor amerikai stratégiai kutatócsoport.

MTI MTI

Gyurcsány feje az oroszlán szájában, de az oroszlán is ő
 

Gyurcsány feje az oroszlán szájában, de az oroszlán is ő

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte magát, hogy keressen új miniszterelnököt, új miniszterelnökhöz új kormányt, akiket majd ő felügyel, mint a leendő kormánypárt elnöke. Az új miniszterelnöknek és az új kormánynak ugyanis az MSZP-s többsége lesz a parlamentben, következésképpen az új miniszterelnök és kormánya csak azt teheti, amit az MSZP megszavaz, amely viszont azt szavazza meg, amit a párt elnöke jónak lát.

unknown unknown


A Fidesz nem vonult ki a parlamenti ülésteremből
 

A Fidesz nem vonult ki a parlamenti ülésteremből

Az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a Fidesz parlament feloszlatására vonatkozó kezdeményezését. Gyurcsány Ferenc nagyjából megismételte a hétvégi kongresszuson mondottakat, a Fidesz szerint az MSZP hülyének nézi az országot.

MTI MTI


Le Figaro: Gyurcsány helyzete tarthatatlanná vált
 

Le Figaro: Gyurcsány helyzete tarthatatlanná vált

Távozási szándékának bejelentésével Gyurcsány Ferenc elfogadta, hogy a mélypontra került magyar gazdaság javításának és az ország nehézségei leküzdésének egyik akadályává vált - írta hétfőn a Le Figaro című francia konzervatív napilap.

MTI MTI

Gyurcsány a Déli Áramlat Rt. vezetője lesz?
 

Gyurcsány a Déli Áramlat Rt. vezetője lesz?

A Kommerszant című gazdasági lap a Déli Áramlat gázvezetékkel összefüggésben elemezte Gyurcsány Ferenc felajánlott távozását, s úgy vélte: ez igen kellemetlen meglepetés Moszkva számára, mert csökken a Déli Áramlat gázvezeték támogatottsága az unióban, s ez a Gazprom pénzügyi nehézségeivel együtt komolyan lefékezheti a terv megvalósítását.

MTI MTI

Tölgyessy: szerintem biztos, hogy megalakul az új kormány
 

Tölgyessy: szerintem biztos, hogy megalakul az új kormány

Tölgyessy Péter szerint a szocialisták szinte bizonyosan képesek lesznek az új kormány megalakítására, az új kormányprogram kidolgozására. "A Fidesz is sok tekintetben csapdában van. Túlzott felelősséget hárított Gyurcsányra, ami nagyon gyorsan az ő felelősségévé válhat." - fogalmazott a Kossuth Rádió reggeli műsorának adott interjújában.

hvg.hu hvg.hu